Interjú Gergely Kristóffal, a tavalyi Falling Walls döntősével 2017. március 10.

Tapasztalatairól és az innovációs verseny adta lehetőségekről mesél az interjújában.

A berlini döntőre milyen várakozásokkal mentél? Mik voltak a kitűzött céljaid?
A döntőre alapvetően nem a helyezés miatt mentem, számomra a legfontosabb a külföldi kapcsolatépítés és a VeSage koncepciójának és magának a terméknek minél több emberrel való megismertetése volt. Célom volt életem eddigi legkomolyabb és legprofibb előadását megtartanom.

Hogyan zajlott a döntő? Hogy sikerült a pitch-ed? Kivel találkoztál, milyen ismeretségeket kötöttél?
A döntő elképesztően profin, szervezetten, pontosan zajlott, azt hiszem erre mondhatjuk: német precizitással. Minden időben volt, és bár elképesztően megterhelő volt 100 pitch-et végighallgatni, a nap végére mégsem éreztem magam kiégve, felvillanyozott a sok elképesztő ötlet. Sajnos a pitch-em nem úgy sikerült ahogy szerettem volna, nagyon izgultam, így a korábban említett célt nem sikerült elérnem. Rengeteg emberrel kötöttem barátságot a világ minden pontjáról, akikkel a mai napig tartjuk a kapcsolatot, leginkább talán mégis a magyar kollegákkal hozott minket közelebb egymáshoz ez az út, velük (mivel nincs távolság, amit le kell küzdeni) igyekszünk havi rendszerességgel megvitatni, hogy mennek egymás dolgai.

Összességében milyen pozitív hozadéka lett számodra a Falling Walls-nak?
Egy hatalmas nemzetközi közegben tesztelhettem, hogy mennyire tetszik az embereknek a termékünk, és alapvetően pozitív visszajelzéseket kaptunk, ami jó előjel egy esetleges nemzetközi terjeszkedésnél. Ezt a tanulságot csak rengeteg pénzt és időt elköltve tudtam volna levonni, ha nincs a Falling Walls.

Hogyan tovább?
Magyarországon igyekszünk minél több helyen jelen lenni és terjeszteni a VeSage-et.

Gergely Kristóf előadása itt tekinthető meg.

Az ötletről további információk a honlapjukon és Facebook oldalukon találhatók.

Jelentkezzetek bátran a versenyre és "döntsétek le a következő falat"!

x