ITK-címer
PPKEITK
ITKbanner

Közös informatikai központot hoz létre a Pázmány és a Semmelweis

PPKE SE1.JPG

Oktatási és kutatási együttműködésről írt alá megállapodást pénteken Szuromi Szabolcs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) és Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora.

Az együttműködés az informatikai és infobionikai tudományterületeket érinti, s annak sikerét egy a felek által a közeljövőben létrehozandó új központ, valamint a szükséges technikai háttér megteremtése is segíteni fogja. Az intézményvezetők, amellett, hogy nemzetközi szinten is jelentős eredményekre számítanak, nagy hangsúlyt kívánnak helyezni azoknak a magyarországi bionikai iparban történő hasznosítására.

Forrás: MTI

A hét kutatója

Kutatva tanuló - Interjú Csurgay Árpáddal

Csurgay.JPG

Magyarországon idén vehetik kezükbe a diplomájukat az első bionikus mérnökök a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. A szakon nagy fontosságot tulajdonítanak az új, nagy jövő előtt álló tudományoknak: a nano- és nanobiotechnológia fizikai alapjai című tantárgyat Csurgay Árpád akadémikus vezetésével sajátíthatják el a hallgatók.

Cikk részletesen

Forrás: Élet és Tudomány 2012/4

Adó 1%

Kérjük, személyi jövedelem adója 1%-val támogassa a Hiteles Ember Alapítvány- Dr. Simonyi Károly emlékére alapítvány munkáját.

Lehet, hogy az Ön gyermeke, unokája is az alapítvány segítségével bővítheti ismereteit külföldi tapasztalatok révén.

Adója 1%- nak felajánlásával segítsen törekvéseink megvalósításában!

Adószám: 18109630-1-42

Amennyiben a munkáltatója nyújtja be az Ön bevallását, tudnia kell, hogy a papíralapú Rendelkező nyilatkozat csak akkor érvényes, ha a borítékon olvashatóan feltünteti az Ön nevét, lakcímét és adóazonosító jelét, majd a leragasztott borítékot a hátoldalán - a leragasztást keresztben átírva - névaláírásával ellátja, és így átadja a bevallással foglalkozó ügyintézőnek, aki majd csatolja az adóbevallásához és továbbítja az adóhatósághoz. Amennyiben Ön a bevallását elektronikusan nyújtja be, a rendelkező nyilatkozat elküldhető elektronikusan is. A nyomtatvány letölthető az www.apeh.hu oldalról a Letöltések fülön (bal oldalon) belül a Nyomtatványkitöltő program letöltése után, a nyomtatványok között külön megtalálható.

Támogatását előre is megköszöni az alapítvány kuratóriuma.

Ha Beethoven ma élne, visszakaphatná a hallását?

Egy új tudomány terület és orvosi technológia a Pázmány Egyetemen - a Semmelweis Egyetemmel közösen - az ember szolgálatában: a bionika. Magyarország az oktatás élvonalában.

Új remény a képességeikben korlátozott embereknek

biomicrofluidic1.jpg

Közismert, hogy Beethoven, a zeneművészet egyik legnagyobb géniusza életének jelentős részében siketen, jórészt elképesztő belső hallására támaszkodva alkotott. Betegsége fokozatosan hatalmasodott el rajta és korának tudományos színvonala mellett esélye sem volt a gyógyulásra. Noha az azóta eltelt időben az orvostudomány és a technológia hatalmas fejlődésen ment keresztül, még ma is rengetegen élnek fogyatékossággal, életminőségük érdemi javításának reménye nélkül. Ma már nem a sci-fi világába tartozó elképzelés legalább részben visszaadni az elvesztett hallást, látást, végtagokat, vagy helyreállítani a sérült testrészek működését. E küldetésben kulcsszerepet játszik egy új tudományterület és egyben új csúcstechnológia: a bionika.

Új tudomány és mérnöki terület a biológia és az elektronika találkozási pontján: a bionika

A bionika két csúcstechnológia összekapcsolását és együttműködését kutató és fejlesztő új kutatási irány és iparág. A biológia és az elektronika találkozásáról, e két tudomány összefonódó, egymást támogató műveléséről van szó (BIONIKA = BIOlógia + elektroNIKA). A bionikus mérnökök, a biotechnológiákat és az elektronika-számítástechnika (információs) technológiáit ötvözik. Ezáltal olyan eszközöket kísérleteznek ki és hoznak létre, amelyek forradalmian új termékek és szolgáltatások megjelenését eredményezhetik számos területen. Ilyen terület mindenekelőtt az orvostudomány, de emellett az élelmiszeripar, a mezőgazdaság, a környezetvédelem, vagy éppen a biztonságtechnika is. Például gondoljunk az emberi aggyal közvetlen kapcsolatba kerülő chipek alkalmazására is.

Az új tudomány oktatásában – Európában a magyarok, - a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Semmelweis Egyetem úttörő szerepet vállaltak

robotkez1.jpg Büszkék lehetünk arra, hogy Magyarország – európai dimenzióban, de világviszonylatban is – a bionikus képzés élvonalába tartozik. A magyar kutatók ugyanakkor nemzetközi jelentőségű kutatási projektekben vesznek részt, kiemelkedő eredményeket értek és érnek el. Ami az oktatást illeti: Európában elsőként Magyarországon, a Pázmány Egyetem Információs Technológiai Karának és a Semmelweis Egyetemnek az együttműködésében indult a molekuláris bionikus alapképzés. E kezdeményezés folytatásaként a PPKE ITK-n 2012 februárjában elindultak az infobionikus, illetve orvosi biotechnológus mesterképzések, aktívan együttműködve akadémiai kutatóintézetekkel.

Magas szintű képzéshez kiemelkedő oktatók szükségesek, akik a hazai és nemzetközi tudományos élet élvonalába tartoznak. A diákok humoros észrevétele szerint: az Információs Technológiai Karon a legmagasabb az egy főre jutó akadémikusok száma.

Új igények a gazdasági szereplők részéről, új szakemberek a munkaerő piacon

A bionika olyan új tudomány terület, amely a kibontakozóban lévő iparágak igényeit elégíti ki. Ezek már Magyarországon is jelen vannak, méghozzá nem csak külföldi leányvállalatok, vagy forgalmazók révén. Ma a világpiacra termelő magyar vállalatok egyre bővülő köréről beszélhetünk, akik magasan képzett bionikus szakemberek, technológia és innovációs partnerek bevonásának igényével lépnek fel a piacon. E piac ma 2,5 milliárd dolláros csupán a biochip-ek területén, évi 25 %-os növekedési ütemmel.

A Kar kiterjedt vállalati kapcsolatokkal rendelkezik az említett körben. Ezek a vállalkozások mind a végzett szakemberek leendő munkáltatóiként, mind a kutatási együttműködések, mind pedig a kutatási eredmények hasznosítása szempontjából nagyon fontosak. A visszajelzések alapján elmondható, hogy a piaci szereplők nagy figyelemmel kísérik a Karon zajló kutatásokat, valamint a képzést és annak fejlesztését és nagy értéket tulajdonítanak az itt megszerzett tudásnak. Ezt bizonyítja a „Mit díjazna a munkáltató?” című pályázaton elért siker is. Ezt a díjat olyan felsőoktatási kurzusnak ítélik oda, amely az elméleti alapok átadása mellett sikeresen valósítja meg a munkaerőpiacon való érvényesüléshez szükséges készségek fejlesztését is.

Új technológia transzfer kezdeményezések a bionika szolgálatában

A Technológia Transzfer Iroda (TTI) TÁMOP pályázati támogatásból 2009 szeptemberében kezdte meg működését a PPKE ITK-n. A TTI rendkívül fontos szerepet játszik a bionikai kutatásokkal kapcsolatos forrásszerzésben, jogi, szabadalmi, üzleti tanácsadásban, az érdekeltek tájékoztatásában és a potenciális kutatói és üzleti partnerek egymásra találásának elősegítésében.

USZT.JPG

Alkalmazásfejlesztés Android és iOS platformra a Pázmányon

2012.január 31.

Kurzus indult a mobileszközökre való fejlesztésért a katolikus egyetemen.

Vállalati szférából is érkezett igény arra, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem IT-hallgatói otthon legyenek a mobileszközökön történő szoftverfejlesztésben is. Az Információs Technológiai Karral kapcsolatban álló cégektől kapott visszajelzésekben rendre szerepelt, hogy szívesen vennék, ha a hozzájuk érkező friss diplomások a mobilplatformon történő programozásban, és a mobilkörnyezetek jellemzőinek ismeretében is jártasak lennének. Így született meg dr. Karacs Kristóf és dr. Oláh András kurzusa: Alkalmazásfejlesztés Android és iOS platformra.

A kurzus most nyerte el a Mit díjaz a munkáltató? c. díjat a Tempus Közalapítványtól, mint olyan felsőoktatási kurzus, amelyek az elméleti alapok átadása mellett sikeresen valósítja meg a munkaerőpiacon való érvényesüléshez szükséges készségek és egyéni kompetenciák fejlesztését is.

A kar egyik kiemelt kutatási területe az integrált szenzor-processzor platformok kutatása, és a mobiltelefonokra, mint egy mini szenzorarzenálra tekintenek. Számos kutatási projektben merült fel a mobil platform alkalmazásának lehetősége (közösségi internetes rádió, mobilnavigáció vakoknak stb.), azonban a projektre jelentkező hallgatók nem rendelkeztek mobilprogramozási ismeretekkel. Azt, hogy a piacon magas az értéke a mobilprogramozási képességeknek, a hallgatók is érzékelték, és több fórumon jelezték, hogy nagy érdeklődés lenne egy ilyen ismereteket adó tárgyra. Mindezeket pedig a vállalati oldalról érkező igények csak erősítették, így született meg a kurzus, amely piaci szempontból rendkívül releváns ismeretek megszerzését segíti elő gyakorlatorientált megközelítéssel – magyarázzák a kurzusvezetők.

A kurzus egyrészt betekintést nyújt a mobileszközökön történő szoftverfejlesztésbe, másrészt, a hallgatók számára olyan gyakorlati alapkészséget és jártasságot biztosít, amely lehetővé teszi a hallgatók becsatlakozását különböző kutatási és alkalmazásfejlesztési feladatokba. Az elméleti anyagot a hallgatóknak a házi feladatokon és a projektfeladaton keresztül készségszinten kell elsajátítaniuk.

A kurzust úgy alakították ki, hogy az elsődleges új ismereteken túl a hallgatók számos egyéb kompetenciáját is fejlessze. A gyakorlatorientált oktatásban nagy hangsúlyt helyeznek a mérnöki problémamegoldásra, amelyet választott projektfeladat megoldása segít. A projekt kivitelezése során szükséges lehet a feladatok priorizálásának és a feladatokra allokált erőforrásoknak az átütemezése, ez a hallgatók szervezési készségeit erősíti. A csoportos házi feladatokon keresztül a hallgatók csapatban való együttműködési képessége is fejlődik. Az eredményorientáltságot és a felelősségvállalást a projektkonferencia megrendezésével fejlesztik, amelyen a hallgatók a vállalati képviselőkből álló zsűritől kapnak visszajelzést teljesítményükről. Kiemelten kezelik a hallgatók kommunikációs készségeinek fejlesztését: a konferencia előtt a hallgatók egy tartalmi sorvezetőt kapnak előadásaik elkészítéséhez, és lehetőséget biztosítunk a prezentációk előzetes bemutatására is.

A tárgyhoz kapcsolódóan már az első félév során partneri viszonyt épített ki az egyetem két céggel (AFF Csoport, LogMeIn), és további vállalatokkal is felvették a kapcsolatot. A partnercégek gyakornoki pozíciókat kínálnak az eredményes hallgatóknak, szakmai gyakorlati együttműködést kötnek az egyetemmel, és az oktatásba is bekapcsolódnak egyrészt előadások tartásával, másrészt projektfeladatok kiírásával, és a hallgatók konzultálásával.

A tárgy tematikáját és oktatási módszereit a tapasztalatok alapján az ipari partnerek bevonásával folyamatosan fejleszti a kar.

Forrás: www.computerworld.hu Szilágyi Szabolcs

Mit díjazna a munkáltató?

A Tempus Közalapítvány "Mit díjazna a munkáltató? Sikertörténetek a munkaerőpiac-orientált felsőoktatás témájában" címmel írt ki pályázatot újszerű, piacképes tudást nyújtó kurzusokra.

Nagy örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy a fenti pályázaton Karunk két oktatója, Dr. Oláh András és Dr. Karacs Kristóf egyetemi docensek 1. helyezést értek el "Alkalmazásfejlesztés Android és IOS platformokra" című, 2011. szeptemberében indított új tárgyukkal!

Részletek a Tempus Közalapítvány honlapján olvashatók.

Szívből gratulálunk oktatóinknak!

XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia - kitüntetések

Cserey1.JPG

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács a XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia befejezése alkalmából fiatal tudósokat és a tehetséggondozás területén elkötelezett oktatókat, kutatókat és közéleti személyiségeket ismert el ünnepi ülésén 2011. november 23-án a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében.

A tudományos diákköri munkát támogató tevékenységéért, kiemelkedő témavezetői és tudományszervező munkájáért, a tudományos nemzedékváltás sikeréért legtöbbet tett 54 oktató, kutató Mestertanár Aranyérem kitüntetésben részesült, köztük karunk oktatója, Dr. Cserey György egyetemi docens.

Az OTDK szakmai rendezvényeinek befejezése után, többlépcsős megméretést követően, az intézményekben előzsűrizett pályamunkákkal a konferencia 16 szekciójában szereplő egyetemi és főiskolai hallgatók közül 45 fiatal nyerte el a Pro Scientia Aranyérmet, köztük karunk doktorandusz hallgatója, Reguly István, témavezető: Dr. Oláh András egyetemi docens.

Divák Ádám mérnök informatikus MSc hallgató pedig az OTDT elnöke által adományozott OTDT Emléktárgy elismerésben részesült.

Szeretettel gratulálunk a díjazottaknak, kívánunk jó egészséget és további eredményes oktató-kutató munkát a hallgatók és az egész közösség javára!

2011.12.01.

Európában elsőként - új mesterszak a Pázmányon

2011.10.31.

Forradalmi átalakulást hozott az orvostudományban, hogy olyan gépek jelentek meg, amelyek az élő anyag mozgásait kísérő fizikai jelenségeket már molekuláris szinten is érzékelik és megjelenítik, illetve az élő anyaggal kölcsönhatásba lépő programozott gépeket építhetnek be az élő szervezetbe.

Európában először, 2012 februárjától a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen indul az ezzel foglalkozó mesterképzés, az infobionika mesterszakon a molekuláris bionikus, mérnökinformatikus, orvosi, vagy biológusi BSc diplomával rendelkezők itt folytathatják a tanulmányaikat.

A múlt hét végén rendezte meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem azt a konferenciát, melyen ismertették az információs technológia és a biotechnológia ötvözéséből kialakult bionika oktatására kifejlesztett tananyagokat. A tananyag készítésének komplexitását jól érzékelteti a konferencia programfüzetében is szereplő kép, amely nem egy modern képzőművészeti alkotás, hanem a hippocampust, az emlékezet kialakításában kulcsfontosságú agyrész neuronjait ábrázolja. Ez a kép egyike annak a 12000 diának, melyek a kurzus anyagát képező 17 tantárgy angol nyelven írt előadásait adják.

Infobionika1.jpg A neurobiológia tantárgy egy diája: a hippocampus főneuronjai és interneuronjai

Az illusztráció Freund Tamás professzor (MTA, Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet) laboratóriumában folyó kutatások alapján készült. A kép az agy hippocampus-nak nevezett részéből készült metszetet ábrázol kéken megjelenő háttérként, amin fehérrel egy serkentő fősejt, különböző színekkel pedig néhány gátló interneuron típus nyúlványai láthatók. E sejtek összehangolt működése segíti elő a tanulás és memória folyamatait. Az egyes sejteket -üveg kapillárisok segítségével- jelölőanyaggal töltötték fel, miközben elektromos aktivitásukról is felvétel készült.

Az így láthatóvá vált nyúlványokat kirajzolták, ezáltal megkönnyítve a sejttípus azonosítását, mely alapvető fontosságú funkciójának megértéséhez is. A kép jól ábrázolja az interneuronok változatos alakját, ami ránézésre már sejteti az ideghálózat működésében betöltött különböző szerepüket.

A tananyag felöleli a hihetetlen gyorsan kialakult, és azóta is elképesztő tempóban fejlődő bionika összetett tudományának jelenleg legfontosabbnak tartott részét.

A technika történetében nemrégiben vált lehetővé a molekulák műszeres megfigyelése és molekula méretű alkatrészekből gépek építése. Ugyanakkor a számítástechnika a korábbiakhoz képest sokoldalú, meglepő új lehetőségeket nyitott meg. A mikrotechnika, mikroelektronika kibontakozásával és elterjedésével, majd a nanotechnológia megjelenésével megragadhatóvá és alakíthatóvá váltak a molekulák dinamikáját meghatározó elektromágneses kölcsönhatások.

Így olyan gépek építhetőek, amelyek az élő anyag mozgásait kísérő fizikai jelenségeket már molekuláris szinten is érzékelik és megjelenítik, illetve az élő anyaggal kölcsönhatásba lépő programozott gépeket építhetnek be az élő szervezetbe. Új molekuláris képalkotó rendszerek egész sora van születőben. Új lehetőségek nyílnak az élő és élettelen interfészek kialakítására, intelligens „protézisek" és gyógyszerek kidolgozására. Például olyan művégtagokkal lehet pótolni az elvesztett kart, amelynek érzékelői a még meglévő, a kart mozgató idegvégződések aktivitását érzékelik és értelmezik. A páciens ugyanúgy irányíthatja műkezét, mint a természetes kezét, ugyanis az agyban keletkező ingerületet, melyet a még meglévő idegpályák továbbítanak, képesek átvenni a protézis érzékelői.

Nemcsak személyre szabott protézisek, de génre szabott gyógyszerek készítése is lehetővé válik. A gyógyszerek alkalmazásának feltételeit biztosító kémiai laborvizsgálatok is könnyedén elvégezhetők, ugyanis a mikro- és nanoelektronikai technológiai bázison a chipek mechanikai, optikai, elektromos és mágneses tulajdonságaival egyetlen chipen kémiai és biológiai laboratóriumok építhetők és tömeggyártásba vihetők. Ilyen példa a DNS meghatározó gene-chip.

A fent említett témák feldolgozása során 49 szerző (köztük hat akadémikus és tíz akadémiai doktori cím birtokosa) ügyelt arra, hogy az elméleti háttér és a gyakorlati alkalmazások mellett a legfrissebb kutatási eredmények is helyet kapjanak a tananyagokban, melyek megértését a több mint 2500 fogalmat tárgyaló kislexikon, kétnyelvű szótár, tantárgyanként magyar fogalomtárak, s animáció segítik. Óhatatlan, hogy az élő szervezetekkel, különösképpen az emberi szervezettel foglalkozó kutatások közben fel ne vetődjenek etikai problémák. Ezekben ad útmutatást a bio- és környezeti etikával foglalkozó elektronikus könyv.

Az összes tanítási segédlet a jövő évtől mindenki számára ingyenesen hozzáférhető lesz a www.tankonyvtar.hu oldalon.

A nagy volumenű munka a TÁMOP -4.1.2-08/2/A/KMR-2009-006 tananyag fejlesztési projekt keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával, konzorciumi keretben valósult meg. A konzorcium vezetője a PPKE, tagjai a Semmelweis Egyetem és a Nordex kft.

Az Információs Technológiai Kar 2011. november 18-án, pénteken 9 órától nyílt napot tart, melyen minden középiskolás diák megismerheti a fentebb ismertetett szakokat.

Forrás: www.hetivalasz.hu