Dr. Garay Barnabás az MTA doktora, egyetemi tanár

Dr. Garay Barna 2009 óta dolgozik Karunkon. Oktatott tárgyai közé tartozik a Nemlineáris dinamikus rendszerek alapjai, Nemlineáris dinamikai modellek a biológiában, Funkcionálanalízis. Részt vesz a matematika tehetséggondozásban is.

Hova járt egyetemre? Miért azt a szakot, szakterületet választotta?

Az ELTE Múzeum körúti épületébe jártam, ugyanabba az épületbe, amelynek egy alagsori laboratóriumában Szüleim – mindketten biológia-kémia szakos tanárok -- először találkoztak egymással.

Milyen (konkrét) élményei vannak egyetemi éveiről?

Voltak tanáraim, akik a tananyagot tökéletesen cizellált formában, lépésről lépésre mondták fel előttünk – elsős és másodikos koromban ezek voltak a kedvenc óráim. Mindenben rend volt, és minden a helyén volt. Mire negyed-ötödéves lettem, jaj de nem szerettem az ilyen órákat. Az volt a jó, amikor tanáraim hátraléptek az aznapi anyagtól, és példákat mondtak, problémákat vázoltak, és arról beszéltek, mit kezdhet az ember azokkal az eszközökkel, amelyek a rendelkezésére állnak, és hogyan fejlesztheti azokat tovább. A legnagyobb hatással két ember közös előadássorozata volt rám. Úgy tanítottak, ahogyan a régi görögök tették. Bognár Tanár Úr állandóan közbekérdezett, Császár Tanár Úr pedig válaszokat adott, és további kérdéseket inspirált. Kicsiben is és nagyban is elénk élték azt az utat, amely őket sok évvel korábban a témához vezette: így mélyítették el bennünk a megértés folyamatát. Távlatot is mutattak, amikor saját akkori, felnőtt viszonyukat is bemutatták a téma (számunkra csak jól-rosszul felfogható) nyitott kérdéseihez. Biztos vagyok benne, hogy mindketten keményen megdolgoztak ezekért az órákért, nagyon alaposan készültek rájuk, és hogy maguk is élvezték azokat.

Hogyan indult a pályafutása? Mi motiválta?

Amióta az eszemet tudom, mindig is érdekelt a matematika és azt mindig is nagyon szépnek találtam. Nemrég került a kezembe egy Poisson idézet, amely közelről szólít meg, hiszen ezt a kettőt csinálom-csinálhatom magam is -- „Az élet csak két dologra jó, matematikával foglalkozni és matematikát tanítani" --, de amellyel mégsem értek egyet. Mint minden falusi kisgyermek, én is kint éltem a természetben és nagyon sokat dolgoztam a kertben: a természet jelenségeinek zuhataga vett körül és izgatott, milyen rugókra járnak azok a csodák, amelyek a szemem előtt történnek minden nap. Nem vagyok annyira matematikus, hogy maga a matematika motiváljon. A szépet szeretném érteni és azt a rendet, amelyben a szép megszületik.

Középiskolás koromban soproni kollégista voltam, és mint sokan mások, én is a KÖMAL feladatain edződtem.

Hogyan került hozzánk az egyetemre? Mióta van az ITK-n?

2009 őszi féléve óta dolgozom a Karon. Úgy 2005-2006 táján történt, hogy Vágó Tanárnő Práter utcai mérnök doktoranduszokat küldött hozzám – akkoriban a Műegyetem Matematikai Intézetében dolgoztam -- a legkülönfélébb analitikus és numerikus matematikai kérdésekkel, amelyek mindegyike konkrét mérnöki feladatok kapcsán merült fel. Egyesével, néhány hónapnyi különbséggel jöttek. Ezek a kérdések nehezek voltak. Volt, amiben tudtam segíteni, volt amiben nem, de ezekben az esetekben is kitaláltam, kihez küldhetem őket tovább. Aztán egy szép napon drótpostán kaptam egy levelet Roska Professzor Úrtól, akivel attól kezdve hat-nyolc hetente egyszer találkoztam – mennyire hiányoznak ezek a beszélgetések ma is! – amíg azt nem mondta, menjek át a Práter utcába dolgozni.

Mi a legkedvesebb élménye az ITK-val kapcsolatban?

Mivel a kérdés egyetlen élményre kérdez rá, legyen szabad egy pontszerű és egy állandó tapasztalatot felemlítenem.

Az állandó tapasztalat az a személyes figyelem, amelynek annyi példáját láttam, diák és diák, diák és oktató, oktató és oktató között egyaránt. Ez a figyelem inkább a Kar minőségéből adódik, mintsem annak kis méretéből, katalizátora pedig a Tanulmányi Osztály és a Dékáni Hivatal dolgozóinak hozzáállása, valamint a Hallgatói Önkörmányzat senior rendszere.

A pontszerű tapasztalat pedig az a zöld moszat, amelyet diákok mutattak nekem. Negyven sötétzöld gombostűfej egy világoszöld lavórban, a teljes összevisszaság és rendezetlenség állapotában: a zöldmoszat egy sejtjének klorofiltestjei öt másodperccel azután, hogy egy sötét helyről kivéve azok a mikroszkóp látóterébe kerültek. És egy perccel később a negyven klorofiltest libasorba rendeződve körbe-körbe masírozik a sejtfal belső oldala mentén. Káoszból születő rend az élő anyagban.

Melyik három szóval jellemezné az ITK-t?

A személyes figyelem, először, másodszor, és harmadszor. „- the readyness is all", Arany János fordításában: „készen kell rá lenni".

Szívesen járna-e hallgatóként az ITK-ra? Miért?

Igen, de azért mégiscsak inkább matematikát tanulnék.

A matematika egyébként nagyot változott azóta, hogy friss diplomámmal kiléptem az ELTE kapuján: elképesztő erejű eszközt kapott az elektronikus számítógépek elterjedésével. Az én generációm az utolsó, amelyik még lehetett úgy matematikussá, hogy kicsit sem értett a programozáshoz-számítástechnikához. (Az egy évvel előttünk végzett évfolyam még mechanikus számítógépeken gyakorolt, pontosabban „kurblizott"/„tekert". Nem kell lebecsülni azokat a szorzó- és osztógépeket: a maguk idejében világszerte több mint egymillió darabot használtak belőlük.)

Megosztana valamit a családjáról?

Három felnőtt gyermekünk közül kettő már házas. Három és fél unokánk is van. Mindannyian kedvesek, szépek.

Szabadidejét mivel szereti tölteni?

Természetjárással, kirándulásssal.

És végül: mit üzen a hallgatóknak?

Csak annyit; azon a helyen, ahol éppen van, az Úristennek sincsen jobb embere nála.

x