Dr. Pongor Sándor az MTA külső tagja, egyetemi tanár

Dr. Pongor Sándor 2008 óta Karunk oktatója, emellett a trieszti International Centre for Genetic Engineering and Biotechnology bioinformatikai nyári iskolájának vezetője, az Academia Europaea (London) tagja. Az ITK-n a bioinformatika tantárgycsoport megszervezése fűződik a nevéhez. A Bevezetés a bioinformatikába tárgy oktatása mellett a doktori iskolában is tevékeny részt vállal.

 

Hova járt egyetemre? Miért azt a szakot, szakterületet választotta?

A Budapesti Műegyetem Vegyészmérnöki Karára jártam. Bár középiskolás koromban a nyelvek és a zene is érdekeltek, végül győzött a családi hagyomány: Gábor bátyámmal együtt a vegyészmérnökséget választottuk. Nem bántam meg, a kar szemlélete nyitott volt mind a természettudomány, mind a műszaki élet felé.

Milyen élményei vannak egyetemi éveiről?

Az első év drákói szigora megrázó élmény volt. Hiába a jó középiskola és a matek iránti lelkesedés: igazán tanulni és időre teljesíteni először az egyetemen tanultam meg. Ezt sok kiváló tanár segítette, közülük legszívesebben talán Králik Dezső matematika professzorra emlékszem. Érthetően és színesen magyarázott, levezetések közben, krétával a kézben félig hátrafordulva, rezzenéstelen arccal mondta vicces és filozofikus megjegyzéseit. „A középiskolás matematika olyan, mint az anyatej: aki sokat iszik belőle, az nagyon erős lesz" – mondta egyszer. „A klasszikus gimnázium jellemre nevelt" – mondta. „Kérem, ezt be kellett tiltani" – tette hozzá, ami abban az időben nem volt veszélytelen kijelentés. Ő maga egyébként fasori diák volt, később Eötvös-kollégista. Néhány hallgatót időnként meghívott zenét hallgatni – akkor nem tudtuk, hogy ez az Eötvös-kollégium tutor-rendszerének hagyománya – és mesélt a híres fasori diákokról, Tellerről, Wignerről. Sok évvel később visszatért az újjászervezett Fasori Gimnáziumba, tíz további évig oktatta szeretett középiskolai matematikáját.

Hogyan indult a pályafutása? Mi motiválta?

Szakmai érdeklődésem egy véletlennel indult: elsőéves egyetemista koromban családunk jó ismerőse, Sasvári Kálmán felhívta a figyelmemet Kálmán Alajos röntgen-diffrakciós előadásaira. Ezeken keresztül értettem meg a molekulák szerkezetét, és az egyetemi évek alatt minden nyáron diákkörösként, önkéntesen dolgoztam a csoportnál. Itt ismertem meg Náray Szabó István professzort, a csoport alapítóját, sőt olyan notabilitásokkal is találkozhattam, mint a Nobel-díjas Dorothy Hodgkin. Visszatekintve nyilvánvaló, hogy a csoportban már kezdetektől megvolt a kiválóság szelleme: Náray prof a Nobel-díjas Lawrence Bragg munkatársa volt Manchesterben, később Sasvári Kálmánnal már a 40-es években klasszikusnak számító munkákat publikáltak.

Hogyan került hozzánk az egyetemre? Mióta van az ITK-n?

Nagy kitérő után kerültem az ITK-ra. Sokáig ugyanis jórészt külföldön dolgoztam, először az Egyesült Államokban, majd onnan hazatérve egy tudományos intézet – a mai Gödöllői Biotechnológiai Központ – megszervezésével bíztak meg. Ebben nagyon jól jöttek az egyetemen tanult műszaki ismeretek. Ismét külföld következett, majdnem 25 évig dolgoztam egy nemzetközi tudományos intézménynél Olaszországban. Közben a hazai kutatásokban is részt vettem, és a kétezres évek elejétől aktívan kerestem a hazatérés lehetőségét. Barátaim és kollegáim révén kerültem kapcsolatba Roska Tamással, aki tudta, hogy az egyik legrégebben működő európai bioinformatikai nyári iskola szervezője vagyok, ő pedig éppen a bioinformatika területén kívánt erősíteni. Hivatalosan 2008 óta vagyok az ITK-n.

Mi a legkedvesebb élménye az ITK-val kapcsolatban?

Nekem a mérnöki megközelítés és a biológia konvergenciájának tudatos felvállalása tetszett meg. Az új, bionikai irány minőségileg túlmutat a biotechnológia és az orvostudomány hagyományos, pusztán felhasználói, diagnosztikai szemléletén. A bioinformatika szemléletformáló szaktudomány az új irányzatban, és számomra vonzó kihívást jelentett az új tantárgyi keretek kidolgozása.

A másik döntő momentum a kiválóság iránti egyértelmű elkötelezettség volt. Ez nemcsak Roska Tamás személyét jellemezte, mögötte állt egykori tanára, Csurgay Árpád professzor úr, és végül a néhai Simonyi Károly professzor, akinek az „Elméleti villamosságtan" és „A fizika kultúrtörténete" c. klasszikus munkái már diákkoromtól a könyvespolcomon álltak, pedig más szakterületről érkezem. Az utóbbi munka szerkesztésében, összeállításában volt kulcsszerepe Csurgayné Ildikó professzor asszonynak, aki ezt a témát ma tárgyként is oktatja az ITK-n.

Végül talán nem szégyen bevallani: nagyon vonzott, hogy sok év és ezernél több külföldi hallgató tanítása után végre a hazai diákságnak tarthatok előadást, mégpedig egy olyan intézményben, melynek nevelési céljait is magaménak érzem. Örömmel tölt el, hogy a karon sok az értékeinket tudatosan vállaló nagycsaládos, ami szerintem az egyik oka, hogy a légkör nyugodtabb, őszintébb és türelmesebb, mint más intézményeknél. Nagyon bízom benne, hogy diákjaink is érzik, hogy ez mekkora érték – ennek megtartására mindenképpen törekednünk kell.

Melyik három szóval jellemezné az ITK-t?

Kiválóság, igényesség, közösség.

Szívesen járna-e hallgatóként az ITK-ra? Miért?

Az az igazság, hogy én már nem nagyon szeretnék újra hallgató lenni. Néha álmodom, hogy szigorlatozom, és mindig örülök, amikor felébredek. De talán a fentiekből kiderül a komolyabb válasz is.

Megosztana valamit a családjáról?

Feleségemmel, Emesével Leányfalun élünk. Négy fiunk már felnőtt, a családalapítás az idén kezdődött. A középiskolát és az egyetemet mindnyájan idehaza végezték, és itt is dolgoznak.

Szabadidejét mivel szereti tölteni?

Úszással, vizsla-sétáltatással, kirándulással - a pilisi erdő a házunktól pár lépésre kezdődik. A magam szórakoztatására zongorán, illetve klavikordon játszom – ez a csemballó elődje. Sajnos Bach és Mozart egyre ritkábban írnak olyat, amit én is el tudok játszani.

És végül: mit üzen a hallgatóknak?

Legyenek kíváncsiak, ne féljenek kérdezni és következtetni. És főként: legyenek derűsek!

x