A mesterséges intelligencia matematikai alapjai 2021. szeptember 17.

2021.08.31-én zárult „A mesterséges intelligencia matematikai alapjai”-t kutató, NKFIH által finanszírozott Nemzeti Kiválósági Program, melyben a Pázmány ITK konzorciumi partnerként vett részt.

Ez volt az első olyan nagyszabású kutatási program, amely azzal a célkitűzéssel jött létre, hogy hazánkat felzárkóztassa a gépi tanulás témakörében. A mesterséges intelligencia területén az utóbbi 10 évben világszerte forradalmi áttörések születtek. Stratégiai jelentősége van annak, hogy országunk ne maradjon ki az ezen új eredmények által elérhető gazdasági, társadalmi és tudományos előnyökből. A legfontosabb célkitűzés olyan tudásközpontok fejlesztése volt, melyek az alapkutatás különböző területein dolgozó kutatókat bevonják a mesterséges intelligencia kutatásába is.

A program a felénél tartott, amikor kitört a Covid-járvány, ami akár ketté is törhette volna a kutatómunkát, de mégsem ez történt. A nehéz időszak ellenére minden résztvevő intézményben vitalizálta és továbbfejlesztette a témakörben már működő kutatócsoportokat. Jelentős eredmények születtek a reprezentációtanulás, az interpretálhatóság és a statisztikus gépi tanulás területén, valamint több más területen is. A program keretében kísérleti jelleggel egy orvosi alkalmazás kifejlesztésére is sor került, melynek célja a krónikus sebekkel élő betegek ellátásának javítása volt.

A PPKE Információs Technológiai és Bionika Karán rangos nemzetközi fórumokon és szakmai folyóiratban bemutatott eredmények születtek többek között hullámmetrika alapú szegmentáció, valamint a több diszkriminátoros GAN-hálózatok területein. Kiemelten foglalkoztak neurális hálózatok eredetének igazolásával és hálózatok súlyainak lopását meggátló módszerek kidolgozásával. Vizsgálták neurális hálózatok támadhatóságát, valamint a támadások megfordíthatóságát. Nyelvtechnológiai kutatási eredményeik felölelik a szövegekből automatikusan létrehozott vektortérmodelleket, illetve a köznyelvi normától eltérő, hibás, ún. zajos szövegek javítását. A kar eredményei között van egy pozitív újdonságkutatást kapott, beadott szabadalom is, melynek ötletét a tragikusan elsüllyedt Hableány kirándulóhajó katasztrófája motiválta. A szabadalom célja egy olyan, gépi tanulást alkalmazó rendszer megvalósítása, ami az áldozatok felkutatását és mentését jelentősen megkönnyíti, és nehéz körülmények között is lehetővé teszi.

Összegezve:

Tudomány: A program eredményeként 3 év alatt összesen 79 tudományos cikk, egy szabadalom, és egy prototípus készült el.

Infrastruktúra: Létrejött az a kutatási infrastruktúra, jellemzően nagy számítási kapacitású szerverekkel, melyek ezekhez a kutatásokhoz elengedhetetlenek.

Oktatás: Ez idő alatt a konzorciumban résztvevő kutatók, oktatók több száz egyetemi hallgatóval ismertették meg a mesterséges intelligencia alapjait.

Innováció: További nem várt eredmény a teledermatológia megjelenése. A Covid-járvány ugyanis lehetetlenné tette a krónikus sebek kutatásához a fényképek elkészítését, viszont a fejlesztett technológiát felhasználva ‒ a bőrgyógyászok és a betegek segítségére ‒ nagyon rövid idő alkalmassá lehetett tenni bőrgyógyászai távdiagnosztikára. (A beteg maga készít néhány fényképet a kérdéses területről, azokat elküldi az orvosnak, aki felállítja a diagnózist, terápiát javasol, és a szükséges recepteket is fel tudja tölteni a felhőbe – anélkül, hogy a páciensek ki kellene tennie a lábát a lakásából.) Mindeddig közel 20 ezer vizsgálatot végeztek el ilyen módon.

A kitűzött célt a program elérte a mesterséges intelligencia matematikai alapjainak kutatásával. A megkezdett munkát szélesebb körben folytatja a szintén az NKFIH által támogatott Mesterséges Intelligencia Nemzeti Labor (MILAB), mely egyaránt erősíti az alapkutatási, az alkalmazott kutatási és az innovációs tevékenységet, azok szinergiáját és eredményességét.

A teljes sajtóközlemény ide kattintva olvasható.

x