Interjú Králik Tamással a Falling Walls berlini döntősével 2016. december 4.

A Falling Walls magyarországi elődöntőjét megnyerő Králik Tamás, ITK-s hallgató, élményeiről és tapasztalatairól mesél az interjúban.

A berlini döntőre milyen várakozásokkal mentél? Mik voltak a kitűzött céljaid?
Régóta készültem a döntőre, a három perces előadás alapjául szolgáló kutatás több hónapnyi kemény munkán alapult. A mozgáskorlátozottakat segítő alkalmazás fejlesztése jól haladt, így nem kisebb elvárásokat támasztottam magammal szemben, mint hogy megnyerjem a Berlini döntőt. Emellett tudatosan készültem arra, hogy minél több értékes szakmai kapcsolatot alakíthassak ki a konferencia napjai alatt.

Hogyan zajlott a döntő? Hogy sikerült a pitch-ed? Kivel találkoztál, milyen ismeretségeket kötöttél?
A döntőben az előadásom a hetvenedik volt a százból, így a konferencia 2/3-ának végignézése után láttam, hogy igen erős a mezőny, versenyzőtársaim nagyon magasra tették a lécet. Fejben én is rangsoroltam az előadásokat, hogy nálam ki lenne az első három helyezett. A saját előadásomat sikerült hiba nélkül, időben, az üzenetet jól közvetítve előadnom. Ez a fajta három perces előadás nehezebb, mint egy 45 perces, nincs időd gondolkodni, nincs időd hibázni, vagy reagálni a hallgatóságod gesztusaira, de nagyon élveztem a kihívást.

Összességében milyen pozitív hozadéka lett számodra a Falling Walls-nak?
Szakmai szempontból rendkívül hasznos volt, a Lab szekcióban rengeteget megtudhattam arról, hogy milyen kutatásokat végeznek a diákok világszerte, valamint a Falling Walls konferencián kiemelkedően magas színvonalú és érdekes előadásokat hallgathattam meg a világ élvonalába tartozó kutatóktól. A fennálló szünetekben kötetlen beszélgetések során sikerült sok új szakmai kapcsolatra szert tennem, különböző országok orvosaival egyeztettem a mozgáskorlátozott ellátásról az adott régióban. Többen biztosítottak róla, hogy amennyiben szükségessé válna a jövőben, segítenek, hogy a mozgáskorlátozottakat segítő rendszeremet az adott országban is tesztelhessem. A szakmai kapcsolatok mellett sok új, hasonló szemléletű, eltérő kulturális hátterű emberrel találkoztam és alakítottam ki barátságot, melyek reményeim szerint hosszú távúnak ígérkeznek. Ezek mellett a berlini magyar technológiai attasé is megtekintette fejlesztésemet, a MemoryBlink-et, és biztosított támogatásáról.

Hogyan tovább?
Az első mozgáskorlátozott rehabilitációs alkalmazás már elérhető, mindenki számára megvásárolható, továbbá a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel együttműködve a közeljövőben fogjuk piacra juttatni a mozgáskorlátozottak számára fejlesztett kommunikációs alkalmazásunkat, a BlinkTyper-t, valamint e-book olvasó alkalmazásunkat, a BlinkReadert. A jövőben újabb szenzorok használatával szeretnénk mozgáskorlátozottak által használható okos-otthon vezérlőt is fejleszteni.

Králik Tamás előadását itt tekinthetik meg.

Az ötletéről további információk itt olvashatók, a honlapját itt találják.

A 2017-es Falling Falls Lab magyarországi elődöntőjének ismét az ITK ad majd otthont.

Jelentkezzetek bátran a versenyre és "döntsétek le a következő falat"!

x