Az élet élet – éljed! - Diplomaátadó ünnepség a Pázmány ITK-n

2024.02.24.

Ebben a félévben különösen is sokan, a két képzési szinten (MSc és BSc) együtt 21-en vehettek át kitüntetéses diplomát hallgatóink közül. Szívből gratulálunk kiemelkedő eredményükhöz!

Friss diplomásaink közül 46-an az alapképzésüket zárták mérnökinformatikus vagy molekuláris bionika mérnöki szakon, 38-an pedig mesterképzésen végeztek mérnökinformatikus, info-bionika mérnöki vagy orvosi biotechnológia szakon. Egy hallgatónk az orvostanhallgatók számára meghirdetett „Kvantitatív modellezés és információtechnológiai megalapozás” kurzussorozatot zárta sikeresen, és vehette át oklevelét.
Az ünnepséget - a személyesen jelen levő vendégek mellett - élő közvetítésen keresztül is sokan követték.

Ft. Kuminetz Géza rektor úr beszédében elmondta, „a jó döntéshez, a helyes életvezetéshez mindenkor szükség van információra, tudásra és bölcsességre, de leginkább bölcsességre van szükség.”

Ezek után így folytatta: „Ebben az okiratban, amit diplomának nevezünk, mintegy benne van minden korábbi és persze mostani iskolájuk oktatóinak munkája; benne van a szülői ház, a nemzet szelleme; benne van a régi és a mai tudósok igazságszeretete; és benne van a saját, és egyre erőteljesebb szellemi erőfeszítésük is. A diploma ezért becses kincs, közös szerzemény, ami tőkeként, azaz megújuló erőforrásként kíséri életüket. … használják etikusan és okosan, s ha megsokszorozzák (vagy szerényebben mondva, ha ’csak’ maradandó gyümölcsöt hoz), jussanak eszükbe a szüleik, a nemzetünk, a tanáraik, katolikus egyetemünk, a keresztény világlátás gazdagsága, testet-lelket felemelő életérzése, és teljen meg hálával a szívük!”

Cserey György dékán úr beszédében hangsúlyozta, hogy a Pázmány ITK célja, hogy egyrészt "időt álló" tudást adjon át a természetről és az emberről, a fizika, matematika, kémia és biológia területeiről, másrészt a mai információs technológia használatához és fejlesztéséhez szükséges aktuális tudás elsajátításának lehetőségét is biztosítsa.

"Fontos tudni, hogy az aktuális technológia gyorsan elavul. Ezért itt nem ért véget ez az utazás, hanem csak most kezdődik igazán. Hivatásuk a mindenkori, aktuálisan korszerű technológia megértésére, használatára és fejlesztésére szólít fel. Az egész életen át tartó tanulás útjára léptek, és biztosak vagyunk benne, hogy nagyszerűen fogják végigjárni ezt az utat!" - mondta.

Dékán úr kiemelte: „A jó mérnök ismérve, hogy eredményeivel, munkájával munkát biztosít mások számára is, és a tanár sikerét tanítványai sikerei adják, mert a valódi siker nem csak a sajátunk, hanem azoké is, akiket a tudásunkkal segítünk."

Szabó Balázs, az MSc-t végzett hallgatók nevében mondott búcsúbeszédében köszönetet mondott az oktatóknak, hogy tudásukat a színvonalas oktatást, és hogy tudásukat fáradhatatlan önzetlenséggel adták át a hallgatóknak.

Beszédét így zárta: „Mikor öt éve megérkeztem ide, nem tudtam mire számítsak, de gyorsan kiderült számomra, hogy itt a családias légkör nem azt jelenti, hogy nem ezren ülünk az előadáson, hanem azt hogy itt névről ismerik egymást az emberek, tényleg mindenkire odafigyelnek, és mindenki megtalálja a helyét mindegy milyen hangos és honnan jött.

Itt annyira erős volt a támogató közeg, hogy azt éreztem, hogy szinte mindenki azon munkálkodott és azért kelt ki reggel az ágyból, hogy mi elérjük a céljainkat. Itt sikerült tudásában biztos emberré válnom, és végtelen örömmel tölt el, hogy emberként is sokat fejlődhettem.”

 

Az alapképzéses diplomaátadón felemelő és szívderítő beszédet mondtak hallgatóink.

Tóth Kelemen Antal, frissen végzett BSc-s hallgatónk őszinte derűvel, otthonosan állt és beszélt az emelvényen, megköszönte a „tanulmányi osztály munkatársainak a precíz, gondos munkavégzést, … hogy végtelenül elnézően kezelték, amikor lecsúsztunk egy-két határidőről. Nem volt számukra az az adminisztratív probléma, ami a tanulmányainkat gátolhatta volna.”

És ami elmaradhatatlan része minden búcsúzó hallgató beszédének, Tóth Kelemen Antal kiemelte az ITK-s közösség különleges, megtartó erejét:

„Itt nem csak az animátorokra gondolok, hanem minden hallgatóra, előttem és utánam járó évfolyamokon egyaránt. Mert hiába, hogy nem ismertem sok embert, amikor erre az egyetemre jöttem, és ez volt az első alkalom, amikor sok időt kellett töltenem az akkor még számomra ismeretlen Budapesten, mindig volt valaki, aki leült velem beszélgetni, és ellátott néhány jó tanáccsal. Soha nem kellett félnem kérdezni, és őszintén örültem amikor mások kérdeztek tőlem.”

Az ITK-n maradó BSc-s hallgatók nevében Andrészek Mátyás hallgatónk búcsúzott végzett társaitól, Teréz Anya gondolatait hívva segítségül, az Élet himnusza szövegének az egyik lehetséges olvasatát – ahogy ő fogalmazott - hangosította ki társai számára.

Őszinte, mély beszédét végül így zárta:

„Az élet kérdéseire való válaszok nem a nagy magasztos szavakban, pátoszokban, ideálokban rejtőznek, hanem a mindennapi egyszerű cselekedetekben, szavakban, lépésekben, pillantásokban és szívdobogásokban. … A végesség tudatában hozzátok meg döntéseiteket, tegyétek meg lépéseiteket és hangosítástok ki szavaitokat. Ne féljetek a bennetek rejtőzködő esti éneteket kitárni a csodálatos világunk elé, mert mindannyiatokra szükségünk van nekünk, embertársaitoknak. Hiszem, hogy útjaitok nem véletlenül kereszteződtek az egyetem falai között, és találkozásaitok egy magasztos célt szolgálnak, amelyre az idő múlása bizonyosan válaszokat fog adni.

Ezekkel a gondolatokkal enged utatokra titeket az ITK hallgatói közössége, és mindannyiunk nevében őszinte szívvel kívánok nektek sok sikert, sok szerencsét, és örömökben, önmegvalósításban, de legfőképpen szeretetben teljes Életet!”

Gratulálunk végzett hallgatóinknak, és várjuk őket vissza

Alumni Közösségünk tagjaiként!

Események

18.
2024. ápr.
ITK
IT-Medtech-Biotech Karriernap
20.
2024. ápr.
ITK
Vivicittá 2024
25.
2024. ápr.
ITK
Véradás 2024 tavasz
További események
Széchenyi 2020