Beköszöntő nap az ITK-n

2022.08.31.
2022. augusztus 31-én tartottuk Beköszöntő napunkat, melynek keretében közel 150 újonnan felvett hallgató iratkozott be az ITK-ra.

A Pázmány ITK-s gólyák a hagyományokhoz híven először a Gólyanapok során találkozhatnak egymással. Idén ezt az eseménysort augusztus 29. – szeptember 2. között rendezzük. A hét során a csoporttársakkal való ismerkedés, közös sport és kikapcsolódás, játékok és strandolás mellett az új hallgatók megismerkedhetnek felsőbb éves társaikkal is, akik sok praktikus tudnivalóval szolgálnak.

A Gólyanapok kiemelt eseménye a Beköszöntő nap, melyen minden frissen felvett hallgatónak kötelező a részvétel. A Beköszöntő nap az egyetemi élethez kapcsolódó legfontosabb előadásokkal kezdődött. Elsőként Iván Kristóf és Cserey György, az ITK leköszönő és új dékánja köszöntötte és hívta meg a hallgatókat az egyetemi élet nagy kalandjára.

Az elsőéveseknek Góth Júlia tanulmányi dékánhelyettes asszony tartotta meg az általános tanulmányi tájékoztatót, majd Vargáné Balogh Orsolya, tanulmányi osztályvezető-helyettes mondta el a legfontosabb tudnivalókat a tanulmányi adminisztrációról. A délelőtti előadások során az új hallgatók megismerhették a Kar informatikai rendszerét, az előttük álló nemzetközi lehetőségeket, tájékozódhattak az ITK különböző ösztöndíjairól és a Tehetségprogramról, valamint a közösségi és lelki életről is.

Az előadások után a gólyák a tanulmányi csoportjukkal töltötték a napot. Felsőbb éves csoportvezetőik segítettek nekik eligazodni az épületben, ahol a beiratkozáson kívül átvehették belépő chipjüket, valamint ITK-s pólójukat és pendrive-jukat.

A nap közepén egy finom ebéd várta a hallgatókat, amit az Animátor Közösség tagjai készítettek el.

Köszönjük hallgatóinknak, hogy az ITK-t választották, sikerekben és élményekben gazdag éveket kívánunk!

Események

08.
2025. júl.
ITK
Diplomaátadó ünnepség 2025 nyár
Pázmány ITK
25.
2025. aug.
ITK
Gólyanapok 2025
27.
2025. aug.
ITK
Beköszöntő nap 2025
További események
szechenyi-img-alt