Rendhagyó nekrológ
„A PPKE ITK meghatározó oktatója távozott az égi hazába fájdalmasan váratlanul. Az első megdöbbenésből kicsit feleszmélve a Kar oktatói és munkatársai szeretnének emlékezni a nagyszerű kollégára és barátra.
Istvánnal sokszor mosolyogtunk az élet és a Jóisten humorán. Azon, hogy a latin mondás „Nomen est omen" milyen sokszor igaz. Most látjuk csak, hogy az ő esetében is mennyire igaz ez a szólás.A maga szerény, észrevétlen, de ugyanakkor fáradhatatlanul lelkiismeretes módján a Kar szellemiségének alapvetésében szerzett elévülhetetlen érdemeket. Azok között volt, akik elvetették ennek a karnak a szakmai és szellemi 'magjait', amikből majd az eljövendő generációk fognak táplálkozni. Szenvedéllyel és elkötelezetten szánta magát a tanításra a sikeres üzleti, ipari életút után.
A rá jellemző végtelen szerénysége segítette, hogy hatvan-párévesen sikeres tanárrá váljon, nem ijedt meg az új kihívásoktól. Új tárgyakat dolgozott ki, tanult maga is, szervezte az előadókat, hogy az órákon a legfrissebb fejlesztésekről essen szó. Az élete volt a tanítás, a Kar, a közösség.
Szinte minden nap estig, gyakran éjszakába nyúlóan dolgozott, sokszor a hétvégéken is. Igazi nagyapai szertetettel tekintett a hallgatókra. Mindenkibe belelátta a tudást, maga javítgatta a szakdolgozatok nyelvtani, helyesírási hibáit, a vizsgákon végtelen türelemmel igyekezett előcsalogatni a vizsgázókból a néha nagyon mélyre bújó ismeretanyagot.
Az evangéliumi alázatot megélve, kitartó munkával sikerült eligazodjon a pályázati rendszerek kusza világában. A Kar életben maradása szempontjából létfontosságú pályázatok sikerében vállalt meghatározó szerepet az elmúlt 14 évben és végezte hősiesen a hozzájuk kapcsolódó kimerítő adminisztratív munkát.
Hálás volt, hogy itt lehet és taníthat. Pedig nekünk kell hálásnak lennünk, hogy itt volt, hogy tanulhattunk tőle és gazdagodhattunk általa. Ő volt az élő bizonyíték arra, hogy a szakmai felkészültség önmagában kevés a Katolikus Egyetemen, ha nem párosul a hétköznapokban megélt hittel, az Evangéliumért, Jézus Krisztusért elkötelezett élettel.
István, köszönjük a beszélgetéseket, a kávézásokat! A bátorító mosolyokat, a lelkesítést! A finom vicceidet, a végtelen udvariassággal megfogalmazott jobbító kritikáidat! Nehezen fogunk boldogulni nélküled." /Egy Barát/
Vető István 1966-1971 között a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán tanult, ahol okleveles villamosmérnökként végzett. Diplomamunkáját dr. Álló Gézánál írta, témája a nagy megbízhatóságú számítógépek és programok voltak. Diplomázását követően az INFELOR Rendszertechnikai Vállalatnál helyezkedett el kutató mérnökként, ahol munkája során többek közt MÁV Tandem rendszerek, határ- és személyforgalom tervezésével foglalkozott. 1976-1981 között a SZÁMKI Számítógépalkalmazási Kutató Intézet kutató mérnöke és projektvezetője volt. 1980-ban Franciaországba (Université Libre Bruxelles) kapott ösztöndíjat. Hazatérését követően 1981-től 1989-ig a Számalk-Számítástechnika Alkalmazási Vállalatnál volt osztályvezető. 1989-1999 között a Számalk-Softec Szoftver Fejlesztő és Tanácsadó Kft-nél osztályvezetőként, majd 1989–1995 között ugyanitt fejlesztési igazgatóként dolgozott, 1996-ban pedig ügyvezető igazgatónak nevezték ki. Ezt a posztot 1999-ig töltötte be, amikor a Számalkhoz került, szintén ügyvezető igazgatónak. 2001-től kezdve, 2005-ös nyugdíjazásáig az IQSOFT Kft. ügyvezetője volt. Ekkor hívta őt meg Dr. Roska Tamás a Pázmány Péter Katolikus Egyetem frissen megalapított Információs Technológiai Karára, hogy mindazt, amit eddig csinált, tanítsa az ifjúságnak. István nagy örömmel tett eleget a felkérésnek. Saját bevallása szerint élete "jutalomjátékává" vált, hogy taníthatott. Tanítványai pedig nagy ajándékként élték meg, hogy a szoftvertechnológia világába ő vezette be őket - világosan, érhetően, hatalmas munkabírással adta át több évtized alatt összegyűjtött óriási tudását és tapasztalatát. Áldozatos munkája elismeréséül 2011-ban kapta mestertanári kinevezését.
A diákokért való fáradhatatlan törődését, szerénységgel párosult kimagasló szakmai tudását, példamutató nagylelkűségét, minden jó ügyért való lelkesedését soha nem felejtjük!
Gyászmisével egybekötött temetése 2017. június 23-án (pénteken) 11 órakor lesz a Jézus Szíve Jezsuita Templomban (1085 Budapest, Mária u. 25.).
