Amikor Ferenc pápa elénk állt, szelíd atyaként is szólt hozzánk. Beszédében a Duna képét idézte – azt a nagy folyót, amely összeköt, éltet és átölel. Így mutatott rá a kultúra igazi természetére: a tudás áramlására, amely nem uralkodik, hanem éltet; amely nem birtokol, hanem megért; amely nem zár be, hanem összeköt.
Ferenc pápa Guardini gondolataira építve figyelmeztetett: a technológiai fejlődés, melynek mi is részesei és formálói vagyunk, könnyen átcsaphat olyan hatalommá, amely nem épít, hanem leigáz. Ezért sürgetett bennünket, hogy a tudományt mindig alázattal műveljük, szolgálva az emberi méltóságot, a közösséget és a teremtett világot. Megkérdezte tőlünk, a bionika és az informatika művelőit, hogy a technológiai fejlődés közepette, a gépek rendszerében „Maradhat-e élet az élet?” – egy költői, mégis nagyon is valóságos kérdéssel szólította meg szívünket.
Itt a karon a pápa látogatása óta újra és újra visszhangzik bennünk az általa ránk bízott két kulcsgondolat: „Ismerd meg önmagad” – és „Az igazság szabaddá tesz titeket”. Önmagunk megismerése, korlátaink elfogadása és az igazságra való törekvés nem pusztán szellemi gyakorlat, hanem életforma, amely a technikai tudást emberi bölcsességgel, a fejlődést alázatos szolgálattal kapcsolja össze.
Emlékezünk arra is, ahogyan Ferenc pápa megköszönte egyetemi közösségünk nyitottságát, azt, hogy más kultúrákból érkező hallgatókat fogadunk be, és hogy kutatásainkat közös felelősséggel végezzük. Arra biztatott, hogy maradjunk a csodálkozás, a szemlélődés és a megosztás emberei – olyanok, akik az igazság keresését nem a birtoklás, hanem a szolgáló szeretet útján járják.
Ferenc pápa ma már nem közöttünk él e földi világban, de szavai itt maradtak velünk: az előadótermek falai között, a laboratóriumok csendjében, a hallgatók kíváncsi tekintetében, az oktatók elhivatottságában. Az ő szellemiségét őrizzük, amikor a tudomány művelését összekapcsoljuk az emberi méltóság tiszteletével, amikor a technológiai fejlődés útjait a fenntartható és szolidáris társadalom szolgálatába állítjuk.
Most, amikor búcsút veszünk tőle, nem a szomorúságé a főszerep, hanem a hála és az elköteleződés érzéséé. Hálásak vagyunk a látogatásáért, a szavaiért, a bátorításáért – és elköteleződünk amellett, hogy szellemi örökségét hűséggel őrizzük és továbbadjuk.
Köszönjük, Szentatya, hogy eljöttél közénk. Köszönjük, hogy bátorítottál a hiteles tudomány, az igazságkeresés, és az emberiesség útján. Imádkozunk érted, és kérünk, hogy közbenjárásoddal is kísérd közösségünket a jövőben.
Fotók: Pázmány ITK és Magyar Kurír
