A Find Them egy eltűnt személyek felkutatását segítő, közösségi együttműködésre épülő platform, amely gyors és hatékony reagálást tesz lehetővé válsághelyzetekben. A fejlesztés során nemcsak technológiai, hanem jogi és etikai kérdésekkel is szembesültek, de ez csak tovább erősítette a projekt létjogosultságát. Az alkalmazás ötletét és megvalósítását a mentorok és a zsűritagok is nagyra értékelték, a csapat pedig értékes tapasztalatokkal és maradandó élményekkel zárta első Hackathon-részvételét. A Pázmány ITK csapata az Undefined Reference nevet viselte, tagjai pedig Kozma Márton, Erős Dorka Boglárka, Szabó Levente és Gálffy Gergely voltak.
Alább olvasható a csapat beszámolója:
"Mi a Resilient Communities témakört választottuk a versenyen, és a megvalósított webalkalmazásunk a Find Them, amely egy eltűnt személyek keresését segítő, kooperatív közösségi platform. Sajnos hamar szembesültünk azzal, hogy Európában ez a terület erősen elhanyagolt: még nyilvánosan elérhető API-t sem találtunk, amely információt biztosítana eltűnt személyekről – valószínűleg a személyiségi jogok védelme miatt. Ezzel szemben például az Egyesült Államokban, ha eltűnik egy kisgyermek, az érintett városokban vagy államokban mindenki azonnal SMS-értesítést kap az eltűnésről, a személyes adatok védelmét félretéve.
A lassú, központosított rendőrségi rendszerekre való kizárólagos támaszkodás helyett a mi platformunk gyors, hatékony és közösségvezérelt cselekvést tesz lehetővé, hiszen ezekben a helyzetekben minden perc életeket menthet. Ötletünk fontosságát és modern technológiai megvalósítását több mentor és zsűritag is külön elismerte.
Az esemény során a szervezők folyamatosan a rendelkezésünkre álltak, ha bármiben hiányt szenvedtünk volna, és az Aruba Cloud csapatából is mindig voltak segítők, akik támogattak minket a nehéz helyzetekben. A verseny során mindannyian nagyon jól éreztük magunkat: reggel tíztől nagyjából hajnali egyig gördülékenyen haladtunk, bár hajnalra már érezhetővé vált a nemalvás hatása. Szerencsére a jó ellátás sokat segített, így ezeken is sikeresen túljutottunk. Bár tisztában vagyunk az éjszaka során vétett hibáinkkal és az alkalmazásunk hiányosságaival, úgy érezzük, hogy az első Hackathon részvételünkhöz képest szépen helytálltunk.
A verseny lezárulta után a legjobb nyolc csapat mutathatta be a projektjét. A zsűri is kiemelte, és mi is úgy éreztük, hogy nagyon erős mezőnnyel álltunk szemben: kreatív ötleteket és szép kivitelezéseket láttunk. Külön szeretnénk elismerni az első helyezettek teljesítményét és versenyszellemét. Amikor a díjkiosztó után gratuláltunk nekik, még néhány kulisszatitkot is megosztottak velünk, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy legközelebb még komolyabb ellenfelek lehessünk.
Összességében elmondhatjuk, hogy rengeteget tanultunk, kivételes szakemberekkel ismerkedtünk meg, és az egész Hackathon számunkra egy nagyszerű élmény volt."
A versenyről bővebben ITT lehet olvasni.