„A jövőt úgy lehet a legjobban megjósolni, ha mi magunk találjuk fel.” - rekordszámú látogató a Pázmány ITK nyílt napjain

2024.02.09.

Idei nyílt napjainkon kimagasló volt a mérnökinformatikus és a molekuláris bionika mérnöki alapképzéseink iránt érdeklődők száma.

Idei nyílt napjainkon kimagasló volt a mérnökinformatikus és a molekuláris bionika mérnöki alapképzéseink iránt érdeklődők száma.

A nyílt napok jó hangulatú, szemléletes előadásai során az érdeklődők megismerhették egyetemünket, ízelítőt kaphattak az ITK-n folyó aktuális kutatásokból, és megtudhatták, hogyan kapcsolódnak be hallgatóink az egyetemi munkába és kutatásokba.

Ahogy Tornai Kálmán oktatásfejlesztési dékánhelyettes január 26-i bevezetőjében Alan Kay amerikai számítástechnikai szakembert idézve elmondta: „A jövőt úgy lehet a legjobban megjósolni, ha mi magunk találjuk fel.”, és mi éppen erre hívjuk a hozzánk jelentkező hallgatókat.

A tájékoztató előadások szünetében és azokat követően saját kérdéseikre is választ kaphattak reménybeli hallgatóink és szüleik az Aulában elhelyezett információs pultoknál. Olyan témákban kaphattak személyreszabott információt, mint a felvételi pontok számítása, az egyes képzéseken szerzett diplomákkal való elhelyezkedési lehetőségek, a kutatási programokba való bekapcsolódás lehetőségei, a nemzetközi ösztöndíjak és a hallgatói közösségek élete.

 

 

 

 

 

 

 

A Pázmány ITK küldetésének tekinti, hogy a falai között zajló kutatás fejlesztés az emberi életminőség javítását szolgálja. Erre nemcsak az előadások során hallhattak példákat az érdeklődők – pl. arról a mesterséges intelligenciára épülő projektről, aminek segítségével a daganatos betegség évekkel korábban diagnosztizálhatóvá válhat vagy arról a projektünkről, amelyben a vízimentés hatékonyságát növelő eszközt fejlesztünk – de a szünetben ki is próbálhatták az önvezető kerekesszéket, illetve a látássérültek tájékozódását segítő mobilapplikációnkat is.

 

 

 

 

 

 

 

Nyílt napjaink a hagyományoknak megfelelően laborlátogatással zárultak, amely során az érdeklődők személyesen is meglátogathatták azokat a laborokat, amelyek munkájáról az előadások során hallottak.

 

 

 

 

 

 

 

 

És hogy miért szeretjük a Pázmány ITK-t? Nézzétek meg kisfilmünket:

 

 

Események

21.
2024. nov.
ITK
Magyar Tudomány Ünnepe 2024
Pázmány ITK Simonyi ea
29.
2024. nov.
ITK
BSc Nyílt nap 2024. november
24.
2025. jan.
ITK
BSc Nyílt nap 2025. január
07.
2025. febr.
ITK
BSc Nyílt nap 2025. február
31.
2025. máj.
ITK
Erasmus+ szakmai gyakorlat jelentkezési határidő
További események
szechenyi-img-alt