2015. december 2-án kiosztották az Év Informatikai Oktatója pályázat díjait. A Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ), amely kiemelt feladatának tartja az informatikusképzés színvonalának emelését, az ösztöndíjat olyan, a felsőoktatásban dolgozó oktatóknak ítéli oda a Szövetség által felkér zsűri döntése alapján, akik kiemelkedő munkát végeznek a felső oktatásban. A VISZ kiírása külön hangsúlyozza, hogy a díj nem pályakezdőknek szól, és nem is életműdíj.
A díjat megosztva végül három oktatónak ítélte a zsűri.
Első alkalommal történt meg, hogy olyan oktató is a díjazottak közé került, aki nem közvetlenül az informatikusképzésben tevékenykedik, hanem az informatikai oktatás módszertanát kutatja és oktatja Magyarországon és nemzetközi szinten is. Turcsányi-Szabó Márta, az ELTE Informatikai Kara Média- és Oktatásinformatika Tanszékének docense, többek között tanulástechnológiát, multimédiás oktatóanyagok tervezését, a telementorálás és a távoktatás módszertanát oktatja, valamint irányítja PhD-hallgatók munkáját. A zsűri szerint ez a tevékenység kulcsfontosságú ahhoz, hogy már az általános iskolában is megfelelő informatikai tudást szerezhessenek a diákok, de ahhoz is elengedhetetlen, hogy a már dolgozó szakemberek korszerű eszközök segítségével képezhessék magukat az élethosszig tartó tanulás szellemében, amely az informatikai szakmában kulcskérdés.
A második díjazott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának docense, Cserey György Gábor. A zsűri az informatika legújabb és határterületeinek oktatásában, valamint az egyetemisták és középiskolások tehetséggondozásban elér kiemelkedő eredményeit ismerte el díjazásával. Cserey György Gábor többek között méréstechnikát, robitikát és hardvertervezést is tanít. Vezeti a méréstechnikai labort. Emellett aktív szerepet vállal a Csermely Péter biokémikus, hálózatkutató által elindította Kutdiák mozgalomban középiskolás diákok mentorként.
Ismét díjat ért a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán folyó színvonalas munka. Idén az Elektronikai Eszközök Tanszék adjunktusa, Czirkos Zoltán oktatói tevékenységét díjazta a VISZ. A fiatal szakember – aki korábban lapunk egy informatikusképzéssel foglalkozó összeállításában is kifejtette nézeteit az informatikusképzésről – 2006. óta dolgozik az egyetemen, 2012-től az Elektronikai Eszközök Tanszék adjunktusaként. A zsűri elsősorban az elméleti és gyakorlati képzés összehangolásában, illetve a modern oktatási eszközök alkalmazásban elért eredményeit ismerte el a díjjal.
Szeretettel gratulálunk a díjhoz, kívánunk jó egészséget és további eredményes oktató- kutató munkát a hallgatók és egész közösség javára!
Forrás:bitport.hu