Pázmány ITK Diplomaátadó ünnepség

2023.03.02.
Március 1-jén 85 hallgatónk vehette át diplomáját Cserey György dékán úrtól az ITK diplomaátadó ünnepségén, amit Ft. Dr. Kuminetz Géza rektor úr, a társkarok és a Semmelweis Egyetem képviselői is megtiszteltek jelenlétükkel. Gratulálunk hallgatóinknak!

Friss diplomásaink közül 61 fő az alapképzésüket zárta mérnökinformatikus vagy molekuláris bionika mérnöki szakon, 24-en pedig mesterképzésen végeztek mérnökinformatikus, info-bionika mérnöki vagy orvosi biotechnológia szakon.
Nagy öröm volt számunkra, hogy hallgatóink közül tizenöten kitüntetéses diplomát vehettek át.

Az ünnepséget - a személyesen jelen levő vendégek mellett - élő közvetítésen keresztül is sokan követték.

Ünnepi beszédében rektor úr kiemelte személyiségünk fejlesztésének, erkölcsi tudatunk érzékenységének fokozásának fontosságát, hogy elkerülhessük a technikai fejlődés káros mellékhatásait (Rektor úr beszéde teljes terjedelmében itt olvasható).



Cserey György dékán úr hangsúlyozta, hogy a Pázmány ITK célja, hogy egyrészt "időt álló" tudást adjon át a természetről és az emberről, a fizika, matematika, kémia és biológia területeiről, másrészt a mai információs technológia használatához és fejlesztéséhez szükséges aktuális tudás elsajátításának lehetőségét is biztosítsa.
Dékán úr kiemelte: „Nem fontos legyőzni másokat ahhoz, hogy valaki a világon az egyik legjobb legyen a szakterületén. Amikor sorozatban saját határainkat feszegetjük, amikor túllépünk saját korlátainkon, akkor nagyon messzire juthatunk, nagy dolgokat vihetünk végbe!"
(Dékán úr beszéde teljes terjedelmében itt olvasható)


A hallgatóink a búcsúzó és búcsúztató beszédekben köszönetet mondtak az oktatóknak, a Tanulmányi Osztály munkatársainak, akiknek segítségét egy-egy csokor virággal is megköszönték, és kiemelték az ITK-s közösség fontosságát.




A diplomák átvételét követően volt hallgatóink együtt mondták el a mérnöki eskü szövegét, végezetül egy közös fotóval örökítették meg életüknek ezt a jelentős állomását.
A Diplomaátadó ünnepség visszanézhető a Pázmány ITK YouTube csatornáján

Események

04.
2026. márc.
ITK
Középiskolai matematikatanárok szaktárgyi továbbképzése 2026
Pázmány ITK
11.
2026. márc.
ITK
Középiskolai biológiatanárok szaktárgyi továbbképzése 2026
Pázmány ITK
18.
2026. márc.
ITK
Középiskolai fizikatanárok szaktárgyi továbbképzése 2026
25.
2026. márc.
ITK
Középiskolai kémiatanárok szaktárgyi továbbképzése 2026
31.
2026. máj.
ITK
Erasmus+ szakmai gyakorlat jelentkezési határidő
További események
szechenyi-img-alt